Ez a webhely kizárólag a működéséhez szükséges cookie-kat használ. Az oldal böngészésével, vagy az oldalra történő bejelentkezéssel Ön elfogadja a működéséhez szükséges cookie-k használatát.Ide kattintva elolvashatja a Süti tájékoztatót.

Kikkel dolgozunk együtt a Mentálkuckban? /2024.03.12./

A MINDFLUENCER Egyesület közössége egy független, széles tudással rendelkező terapeutákból, mentorokból, tanítókból álló csoportot hozott létre. A sok évtizedes tapasztalattal rendelkező szakemberek „Mentálkuckó” néven alkották meg azt a komplex szolgáltatáscsomagot, amivel a hozzájuk fordulók mindennapjai nyugodtabbá és harmonikusabbá válhatnak, valamint általánosságban is sikeresebbé és kiegyensúlyozottabbá válhat az életük. Hatékonyak vagyunk a stresszkezelésben – akár munkahelyi, családi, tanulással vagy nehéz élethelyzetekkel kapcsolatos.

Térségi kérdések és a romák kitörési lehetőségei - szakmai napon vettem részt Lengyeltótiban /2024.03.09./

Egy újabb érdekes szombaton most Lengyeltótiban beszélgettünk lehetőségekről, kétségekről, megoldandókról a környéki roma közösséggel.

Egy éve született a Nyugimanó :) /2024.02.22./

Csoda év! Azt is mondhatnám, hogy ez egy hagyományos "büszke vagyok a barátaimra" poszt a facebookon, mert ebben nagyon sokan benne vagyunk. Egy éve született a Nyugimanó relaxációs gyakorlat, és már az első évben országosan is ismert és sokaknak hasznos segédeszközzé vált. Rövid kronológia a cikkben.

Tréning nap Nagybajomban /2024.02.18./

A helyi roma közösség szervezésében tartottunk programot, melynek egyik eleme a közösségépítési és reziliencia-erősítési tréning volt. Nagyon szeretem ezeket a napokat. Mert beszélgetünk, mert minden alkalommal megerősödik bennem, hogy közösségben gondolkozva bérmely nehéz helyzetből lehet távlatokat nyitni,és az esélyt nem várni, hanem teremteni érdemes.

10 éves lett a DOSz Pszichológiai és Neveléstudományi Osztálya /2024.02.17./

Megünnepeltük a DOSZ Pszichológiai és Neveléstudományi Osztály fennállásának 10. évét egy jubileumi találkozóval, ahol különböző feladatok, kerekasztal-beszélgetés, lenyűgöző kreatív sütik, ajándékok és torta is volt.

Boldog Ünnepeket! /2023.12.17./

Megjelent az IPSZIN első száma, ahol szerkesztőként és szerzőként is megtalálhattok /2023.11.23./

Megjelent az IPSZIN, vagyis az IFJÚ PSZICHOLÓGIAI ÉS NEVELÉSTUDOMÁNYI FOLYÓIRAT első évfolyam első száma. Azon túl, hogy az európai tanárok helyzetéről olvashatjátok cikkemet, külön megtiszteltetés, hogy a szerkesztésben, az arculat kialakításában is részt vehettem. A folyóiratban olvashattok interjút Dr. Asztalos Katával, a DOSZ egyik alapítójával, érdekességeket a társasjáték-pedagógiáról, a gimnazisták közösségi média felhasználási szokásairól, társadalmi kihívásainkról, a közösségi értékteremtés játékos módszereiről, a szubjektív jól-létről és egy angol nyelvű cikket a felsőoktatásban tanuló hallgatók karrier-útjairól. Lapozható link a cikkben, kellemes böngészést!

Felhívás ifjú kutatóknak és doktoranduszoknak - ez ne hagyd ki! /2023.11.06./

A Doktoranduszok Országos Szövetségének (DOSz) Pszichológiai és Neveléstudományi Osztálya immár nyolcadik alkalommal rendezi meg Ifjú Pszichológiai és Neveléstudományi Kutatók Konferenciáját (IPSZILON), melynek témája: Értékteremtés – Mit adunk a (tudományos) világnak? Részletes felhívás a cikkben!

A teljes Nyugimanó riport meghallgatható a SoundCloudon /2023.09.18./

Ha valaki nem hallotta, végre elérhető a SoundCloudon a reggeli "Nyugimanó" riport, Bekker Dáviddal, ahol a relaxációról, a korábbi szülői minták megtörésének lehetőségéről beszélgettünk. Megtisztelsz, ha meghallgatod

Hamarosan találkozhatunk a pécsi Tanuló Város Fesztiválon! /2023.09.15./

Ebben az évben Pécsett, a hetedik alkalommal megrendezésre kerülő "Tanuló Város Fesztivál" programsorozatához kapcsolódva a MINDFLUENCER Egyesülettel, A Mentálkuckó kollégáival és a Reflexológus Mastermind csoporttal közösen várjuk az érdeklődőket színes és sok új inspirációt, érdekességet tartogató programjainkra.

Hatékonyságnövelő és csapatépítő tréninget tartottam Velencén - most közszolgálatban dolgozóknak /2023.09.08./

Jó hangulatú, vidám munkatársi tréninget tartottam Velencén. A napfény, a lágy szellő nyári időt hozott - volt is bennem félelem, hogy inkább fürdenének és csónakáznának a csoporttagok! Ezzel szemben aktív részvétellel, sok ötlettel, javaslattal gazdagodtunk. A résztvevők feltárták saját és munkatársi értékeiket, Megvizsgáltuk, miért jó ott dolgozni, és őszintén szembenéztünk a hiányosságokkal is. Javaslatok, ötletek születtek. A tréning zárásával egy "munkahely-optimalizáló" javaslatcsomagot is kapott a jelenlévő szervezeti vezető.

Ismét önismereti tréninget tartottam, most reflexológusoknak /2023.07.30./

Ma kicsit önismerkedtünk, tréningeztünk a pécsi reflexológus csapat felkérésére. Ők egy nagyon különleges közösség, számomra mindig öröm velük dolgozni. Milyen is volt a "Tomó-tréning"? - két gondolatot is mellékelek! Ha a te szakmai csapatod is fejlődne, ne habozz keresni bármely elérhetőségemen!

Elkészült a "Nyugimanó" relaxációs gyakorlat /2023.06.28./

Az elmúlt két hónap nagyon mozgalmasan telt. A számomra egyik legörömtelibb hír, hogy - fél éves munka után - bemutathatom olvasóimnak a "Nyugimanó" gyakorlatot. Ez egy 6-14 éves gyerekeknek készült relaxációs gyakorlat, amit Spingár Petrával közösen végzett kutatás alapján készítettünk. A kutatás a gyerekek stressz-szintjét hivatott felmérni kisiskolások körében. Sajnos a gyerekek közel egyötöde valamilyen nehézséggel, félelemmel, szorongással érkezik az iskolába, ami kihat mindennapjaikra, és jelentősen csökkenti életminőségüket, teljesítményüket. Sajnos azzal is szembesültünk, hogy elenyésző a hatékony, nyilvánosan elérhető anyag - ezért készítettünk egyet. A relaxáció célja, hogy támogatást és megerősítást nyújtson azoknak a gyerekeknek, aki szorongással, félelemmel vagy egyéb visszatartással élenek az iskola, a sport vagy életük bármely területén. Bízom benne, hogy hasznosnak találják olvasóim! Ebben az esetben kérek mindenkit, hogy adja tovább, ossza meg ezt a posztot!

Három év után az EAEA tagjává váltunk /2023.06.06./

Közel 3 év munka és együttműködési kezdeményezések után a MINDFLUENCER Egyesület felvételre került az EAEA (Felnőttképzők Európai Szövetsége, www.eaea.org) tagjai közé. A szervezet közel 130 tagja közül az ötödik magyarországi tag vezetőjeként külön is köszönöm a partnerséget! #eaea #mindfluencers #ale #adultlearning

Előadás az ESREA Active Democratic Citizenship and Adult Learning Research Network konferencián /2023.05.22./

2023 május 26-27 között kerüll megrendezésre az ESREA /Európai Felnőttképzési Kutatási Társaság/ és a Belgrádi Egyetem Pedagógia és Andragógia Intézet közös szervezésében a "MOVEMENTS FOR DEMOCRACY, CRITICAL LEARNING AND THE LIMITS OF WHAT WE KNOW" (Mozgalmak a demokráciáért, kritikus tanulás és tudásunk határai) című konferencia, melyen "Lifelong Learning Initiatives in Hungary at the Turn of the Millennium – How Can a Region Preserve its Culture and Population Through Adult Education?" (Élethosszig tartó tanulási kezdeményezések Magyarországon az ezredfordulón - Hogyan őrizheti meg egy régió a kultúráját és a lakosságát a felnőttképzésen keresztül?) címmel tartok előadást.

Díjátató és hangulatjelentés a 36. OTDK-ról /2023.04.14./

Véget ért a 35. OTDK, melynek Pedagógiai, Pszichológiai, Andragógiai és Könyvtártudományi szekciójában vállaltam szerepet bírálóként, szervezőként és támogatóként egyaránt. Néhány fényképet és egy rövid filmet osztok meg a cikkben.

Lezárult a 36. OTDK Pedagógiai, Pszichológiai, Andragógiai és Könyvtártudományi Szekció megmérettetése /2023.04.14./

2023 tavaszán a Pécsi Tudományegyetem volt a házigazdája a 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia három szekciójának, melyből a Pedagógiai, Pszichológiai, Andragógia és Könyvtártudományi (PePAK) Szekció munkájába volt alkalmam aktívan bekapcsolódni.

Pedagógushiány - Pályák és kérdések /2023.04.01./

Pedagógushiány – Teacher shortage címmel megjelent az EDUCATIO 2023 márciusi száma, benne "Pályák és kérdések – az Eurydice a tanárok helyzetéről" című írásommal. Szeretettel ajánlom a téma iránt érdeklődőknek! A teljes kiadvány linkje: https://akjournals.com/view/journals/2063/32/1/2063.32.issue-1.xml Írásom linkje: https://akjournals.com/view/journals/2063/32/1/article-p177.xml

Sikeres napok? - 10 tipp, hogy hatékonyabb légy! /2023.03.31./

Egy sikeres nap olyan nap, amikor eredményesen teljesíted a kitűzött célok nagy részét, jó közérzettel és önbizalommal közelíted meg a feladatokat, és jól érzed magad a bőrödben. Egy sikeres nap fogalma személyenként eltérő lehet, mivel mindenki más célokkal és értékekkel rendelkezik. Általában sikeres napot jelent, ha elérted a kitűzött célokat, ha hatékonyan kezelted az idődet és az erőforrásaidat, ha a nap végén elégedett vagy azzal, amit elértél vagy hozzáadtál az életedhez, ha a nap során tanultál valami újat, ha lelki egyensúlyban vagy, és kiegyensúlyozott érzelmekkel zárod a napot. Hogyan lehet siekres napot összerakni? Erről szól a cikk.

Kis munkerőpiaci kitakintés - mit hozhat a jövő? /2023.03.28./

A munkaerőpiac folyamatosan változik és alkalmazkodik a gazdasági, társadalmi és technológiai változásokhoz. Az elmúlt évtizedekben tapasztalt folyamatok csak a jéghegy csúcsa voltak, és a jövőben még radikálisabb fordulatokra lehet számítani. Az alábbiakban néhány fontos munkaerőpiaci trendet sorolok fel, amelyek várhatóan 2040-ig hatással lesznek az általános munkaerőpiacra, kiegészítve néhány álláskeresési tippel is.

MInta egy kérdéssorra szakdolgozóknak /2023.03.21./

Számos kérdés fut be hozzám, az első lépésekkel, egy kutatás kérdéssorának megfogalmazásával kapcsolatban. Mivel fő területem a felnőttképzés, foglalkoztaás és felzárkózás körül forognak, e cikkben egy mintát mutatok, egy amolyan "nézd és variáld át" kérdéssorral . Vizsgálódunk a munkaerőpiac, a hátrányok és a kormány által támogatott programok körében az egész életen át tartó tanulás területén, Magyarországra összpontosítva.

Tanácsadás és coaching haszna, avagy miért jó eljönni? /2023.03.01./

A tanácsadás és a coaching olyan eszközök, amelyek segíthetnek elérni a személyes és szakmai céljaidat, és javítani az életed minőségét. Ezek a módszerek lehetővé teszik, hogy felismerd és kiaknázd a benned rejlő lehetőségeket, és olyan megoldásokat találj, amelyek segítségével hatékonyabban és boldogabban éled mindennapjaidat.

Valami különlegesség készül - Nyugimanónak fogjuk hívni /2023.02.22./

Ez egy "csoda-nap" ! Történt ugyanis, hogy Petra - aki sporttársból ügyféllé, majd kollégává vált életemben - tanácsot kért kisgyerekek stresszmentesítése témában tőlem, ami fontos a szakdolgozathoz és a tanítói munkához egyaránt. Elkezdtünk közösen meditációkat, megerősítéseket keresni - nem túl sok sikerrel. Úgyhogy vettünk egy nagy levegőt, és alkottunk egyet.

A Reiki és a Coaching - avagy az Usui mesterrel együtt dolgozunk /2023.02.08./

Az életünkben számos olyan dolog van, amelyek számunkra fontosak. Legyen szó a személyes fejlődésünkről, a munkánkról, a kapcsolatainkról vagy az általános boldogságunkról, minden ember számára vannak olyan értékek, amelyekre nagyon is ügyelnek. Azonban az értékek megfogalmazása és megvalósítása nem mindig egyszerű. Ezért szükséges az olyan eszközök alkalmazása, amelyek segítenek elérni ezeket a célokat. Az egyik ilyen eszköz a Reiki és a Coaching, amelyek összekapcsolása lehetővé teszi számunkra, hogy a beteljesülésre és az örömforrásra összpontosítsunk, miközben az emberi értékeinkre támaszkodunk.

MINDFLUENCER Egyesület partnerségi prioritásai /2023.01.06./

A MINDFLUENCER Közösség Közhasznú Egyesület a 2020-2027-es ciklusban is örömmel csatlakozik Európai Unió és más országokban létrejövő transznacionális partnerségekhez.

Szeretetteli Ünnepeket kívánok! /2022.12.20./

Karácsonyi üdvözlet a cikkben, találkozzunk jövőre is :)

Ez évi tanácsadások margójára /2022.12.19./

Erős évünk volt, nemcsak személyesen, hanem világunknak is. Az elmúlt években szavak és tettek is formálódtak, üresedtek, majd kaptak új tartalmat. Ebben a mozgó, áramló világban gyakran csak kapkodjuk fejünk, merre is menjünk? Vannak szavak, melyeket nem érthetsz. Mint a világot önmagát sem. E szavak ébreszthetnek gondolatokat, de egyedül sem nem értheted, sem nem élheted. Évzáró gondolataim, mindenkinek sikert és teljességet kívánok 2023-ra!

Az HKO megközelítése a mentális egészségjavítása szempontjából /2022.11.10./

Az elmúlt években a hagyományos kínai orvoslás (HKO) egyre inkább az érdeklődés középpontjába került az egészségügyi világban. A HKO egy több ezer éves hagyományokra visszatekintő orvosi rendszer, amely Kínában és más ázsiai országokban ma is széles körben használatos. A HKO nem csak a testi egészségre gyakorolt hatásairól ismert, hanem a mentális egészségre is kiterjedő hatásaival is büszkélkedhet.

MTA PTB Andragógiai Albizottság ülése /2022.10.13./

Az a megtiszteltetés ért, hogy a Magyar Tudományos Akadémia PAB Andragógia Albizottság ülésén számolhatok be doktori kutatásom aktuális állásáról, és a disszertáció megalkotásával elérendő céljaimról. Időpont: 2022. október 20., csütörtök – 15:00 és 17:00 óra között Zoom-link: https://us06web.zoom.us/j/82341457730

Hallgatók a "Tréning-kuckóban" /2022.10.11./

Emberi erőforrás tanácsadó mesterszakos hallgatók látogattak el hozzám, betekinteni a "tréner, lájf kócs és mór" életébe - s bár berberré még mindig nem váltam - sok nevetéssel és tartalmas szakmai impulzusokkal tarkított délelőttöt töltöttünk együtt.

Szakdolgozati témák hallgatóknak /2022.10.01./

Ez úton tájékoztatom a PTE-BTK-HFMI hallgatóit, hogy az alábbi témákban kérhetnek konzulensnek diplomamunkájuk elkészítéséhez: - Speciális helyzetű csoportok a munkaerőpiacon/foglalkoztatásban - Tréning, mint a teljesítmény növelésének eszköze - Nemzetköziesedés/hálózatosodás, mint a fiatalok tapasztalatszerzésének eszköze - NEET fiatalok reintegrációja, tipikus és atipikus foglalkoztatási esélyei - Térségfejlesztés, településfejlesztés, helyi (ön)foglalkoztatási törekvések HH és LHH településeken - Civil szervezetek, mint a foglalkoztatás katalizátorai A formai és egyéb követelmények a cikkben olvashatók.

Kapcsolódás a Jógaházban /2022.09.24./

A Pécs, Perczel utcai Jógaház rendezvényén bemutató előadást tartottam a "Vagyon-Teremtés" tréningem gondolatai alapján "Vagyonteremtés és spiritualitás" címmel. Az érdeklődőkkel interaktív foglalkozás keretében néztünk be a pénzzel, gazdagsággal kapcsolatos hiedelmekbe, megvizsgáltunk néhány tanult dolgot, és elvetettünk néhány "gazdagság-magot" is.

Jótékonyság a reflexológia világhetén /2022.09.24./

A Reflexológia Világhete - TalpRoadShow alkalmából ma is szabadban talpmasziroztunk Pécsett a Tüskésréti tó Ambassador futókör mellett a Talpalda szervezésében. A programunk kapcsolódott a "Fut a pécsi gyermekonkológia" programhoz, így jól megkezeltük a kifutott lábakat. Kőszönet mindenkinek e napért, képes összefoglaló a cikkben!

Elismerés /2022.09.05./

Az ICE (International Council for Educators) és az IIU (International Internship University) a Tanárok Napja alkalmából kitüntető oklevelet adományozott részemre, melyet ez úton is köszönök!

Újabb nemzetközi "Éber Tudat" előadás /2022.07.01./

A Global Education & Training Institute (GETI) szervezésében online meghallgatható és követhető kurzusom angol nyelven, "Mindful Thinking" címmel. Elérhetőség a fotón.

Elismerés /2022.06.26./

Előadóként részt vetten az International Internship University "Recent trends in multi-disciplinary scientific research" programján.

Elismerés /2022.06.23./

Előadóként részt vettem az "all lives Do Exist Global Peace Sustainable Development Goals Summit 2022" programsorozaton, melyet a Caligirlbooks LLC. (New York) szervezett.

Részvétel LEAP projekttalálkozón a szlovákiai Szentgyörgyön /2022.05.27./

Work on LEAP - Local Adult Education Policy project meeting. Ősszejöttünk néhány országból - spanyol, olasz, szlovák, portugál kollégákkal - megbeszélni a következő közös lépést annak érdekében, hogy a felnőttképzés európai ügyei egy lépéssel előrébb jussanak. A LEAP (Local Adult Education Policy) a helyi, térségi felnőttoktatás-szervezés és politikák aktoraihoz és döntéshozóihoz fordulnak javaslattétellel és példákkal. A projekt célja, hogy hozzájáruljon az Európa 2020 Stratégiában megfogalmazott, a felnőttek tanulásban való részvételi arányának 15%-os arányának eléréséhez. Ehhez jobb felnőttképzési politikákat kell előmozdítani. A LEAP segítségével a helyi hatóságokat célozzák meg, hogy megértsék és értékeljék a felnőttoktatás fontosságát, és legyenek felkészülve a helyi felnőttoktatási (és/vagy készségfejlesztő) eszközrendszer megalkotására.

Részvétel a X. Nemzetközi Andragógiai Szimpóziumon, Horvátországban /2022.05.26./

2022. május 25-27. között Horvátország Strukturális és Felnőttképzési Ügynökségének szervezésében került megrendezésre a X. Nemzetközi andragógiai szimpózium a Terme Tuheljben. A szimpózium a következő ESZA-projekt keretében kerül megrendezésre: Az élethosszig tartó tanulás előmozdítása - II. fázis, 2. elem: A felnőttoktatási intézményekben dolgozó felnőttoktatási személyzet kompetenciáinak megerősítése.E jubileumi X. Nemzetközi Andragógiai Szimpóziumon 230 résztvevő vett részt.

Sikeresen vizsgáztak az első külföldi hallgatóim /2022.05.10./

Stipendium Hungaricum programban résztvevő hallgatóim sikerrel vizsgáztak az "Adult Edult Education and the Labour Market" kurzusomon. A feladat nekem is kihívást jelentett, mivel soha az életben nem oktattam még idegen nyelven. Szerencsére a nyelvtani hibáimmal elnézőek voltak a hallgatók, és így egy igen hatékony szemesztert töltöttünk együtt.

Sikeresen vizsgáztak az első külföldi hallgatóim /2022.05.10./

Stipendium Hungaricum programban résztvevő hallgatóim sikerrel vizsgáztak az "Adult Edult Education and the Labour Market" kurzusomon. A feladat nekem is kihívást jelentett, mivel soha az életben nem oktattam még idegen nyelven. Szerencsére a nyelvtani hibáimmal elnézőek voltak a hallgatók, és így egy igen hatékony szemesztert töltöttünk együtt.

Elismerés a Nemzeti Művelődési Intézettől /2022.01.18./

Vannak kihívásokkal teli feladatok, melyekbe rengeteg öröm és elgondolkoztató találkozások is vegyülnek. Bár van még mit tenni, de tényleg mérföldkőnek tekinthető ez a képzés. Azt kívánom, hogy a települések és vezetőik becsüljék meg a végzett kollégákat, mert pótolhatatlan űr keletkezik - féleg az aprófalvas régiókban - ha a közösségek "motorjai" bármi oknál fogva nem láthatják el a közösség építésével, a hagyományok ápolásával kapcsolatos tennivalókat. Gratulálok minden végzett és szakmát szerzett hallgatónak! (PS: Postán jött, borítékban - ez a mai "csakcsekkjönpostán" világban külön jól esett)

Elismerés /2021.04.29./

Megtisztelő, de a fekete máglyák árnyékában keserédes az oklevél. Indiai, bangldeshi, nepáli és számos országbeli barátokkal tovább munkálkodunk, hogy ott is tisztább legyen a víz és levegő, ahol nem az. Ott is legyen étel, ahol még nincs. Ott is legyen emberi méltóság, ahol a hozzáférés hiánya ellehetetleníti ezt. A mi életünkben ennek még kevés látszata várható. De hiszünk benne, hogy otthonaink csak úgy válhatnak biztonságos, emberhez méltó lakóhellyé, ha tízezer mérföldekről összefogunk, és milliméternyi lépéseket teszünk egy méltóbb, békésebb, tisztább világ felé. Mélyen meghatott az elismerés, köszönöm szépen!

Adult Learning Academy /2021.03.26./

A Würzburgi Egyetem Felnőttképzési és Továbbképzési Tanszéke 8. alkalommal rendezte meg a Felnőttképzési Akadémiát (korábban Winter School), amelyre 2021. február 1-12. között került sor. A fő cél az volt, hogy lehetővé tegye a mester- és doktorandusz hallgatók közötti, valamint a világ minden tájáról érkező felnőttképzési szakemberekkel való eszmecserét. Immár negyedik alkalommal vettem részt a programon és a kapcsolódó nemzetközi kutatásokban.

Évindító gondolatok /2021.01.01./

Mindig van út. Az úton lehet menni, sőt - akár tetszik akár nem - az úton menni kell. Mert amikor az út véget ér, akkor a születés ellentéte a halál következik be. Mit tegyünk hát? Javaslatom mindenkinek ki az Út-ján jár, hogy felejtse el mindazt mit ezen és az ehhez hasonló képen lát. Mert a "jóra fordul" csupán részigazság. Azért részigazság, mert ahová vezet az út, azt Te döntöd el. Te döntöd el merre lépsz.

Somogyi Hírlap mai számában Marosi Gábor cikke /2018.12.31./

Marosi Gáborral az indiai iskoláról, felzárkóztatásról és saját motivációimról beszélgettünk. Áttekintettük a nemzetközi programokat, illetve azokat a mintákat-lehetőségeket ai, amik segíthetnek, de természetesen a az a munka volt érdeket, amit Delhiben és Muzzafarpurban Anil Kumarral és a G3S Alapítvány önkénteseivel végeztünk. Részletek a cikkben.

Megjelent a 2018-as MeLLearN Tanulmánykötet /2018.04.30./

"A felsőoktatási lifelong learning társadalmi és gazdasági haszna: kutatás – fejlesztés – innováció" címmel megjelent a „MELLearN - Felsőoktatási Hálózat az Életen át tartó tanulásért” Egyesület tanulmánykötete, benne előadásom, melynek címe: "Európai Tapasztalatokkal a nyomor felszámolásáért Indiában" című írásom.

Búcsúzunk Indiától /2018.03.04./

Hamarosan rövid videóban is összefoglalom indiai látogatásom esszenciáját, de most csordultig szeretettel bűcsúzunk barátainktól és a gyerekektől. Hatalmas a földrészeink közötti távolság, de a közös célok, az értékek és a cselekvő jövőbe vetett hitünk összekapcsol bennünket. Néhány kisgyereknek már szebb lesz a holnap, bízom benne, hogy építhetünk egy olyan világot ahol mind többeknek lesz szebb és nyugodtabb!

"Lépés-Váltás" az EPALE felületen /2018.02.06./

Benyújtásra került a "Lépés-Váltás az Észak-Hegyháti mikrotérségben" projekt, melynek kidolgozását vállaltam. A projekt létrejöttéről Vedovatti Anildó cikkje számolt be az EPALE felületen, Prof. Dr. Szécsi Gábor szerkesztésében.

Elkészültem a "Lépés-Váltás" az Észak-Hegyháti Mikrotérségben" című projekt alapdokumentumával /2017.03.31./

Sikerült! Az elmúlt hónap termése. "Lépés-Váltás az Észak Hegyháton" - Helyi Emberi Erőforrás Fejlesztési Terv . 260 oldal - 250millió Ft - 1420 ember sorsa fordulhat jobbra.

Sikeres csoportmunka Alsómocsoládon /2016.10.04./

Ma csoportmunkában vettem részt Alsómocsoládon, a "Mintaprogram a minőségi időskorért" projekt meghívott szakértő résztvevőjeként. A rendezvény egy projekt keretében zajlott, melynek az "Alapítvány Alsómocsoládért" szervezet a megvalósítója.

Megjelent a kaposvári Kisfaludy Iskola Jubileumi Évkönyve /2014.11.12./

Anno 8 évig koptattam padjait, nagymamám itt tanított a kezdetektől, és két gyermekem is itt végezte az általános iskolát. Családunk sok szállal kötődik az intézményhez, melynek évkönyvében megoszthattam gondolataim. Jó munkát, sok eredményt kívánok a következő évtizedekre is!

Felnőttoktatási kompetenciák és készségek /2014.06.04./

A kompetenciák - ahogy azt a felnőttoktatásban tanuló diákok és tanárok esetében is láthatjuk - komplex tudás, készségek és képességek kombinációjaként értelmezhetőek - növelik az attitűdöket is. Szükségesek egy konkrét tevékenység használatához, ami eredményekhez vezet. A tudások bizonyos fogalmak, ötletek, elvek, elméletek és gyakorlatok. Mindez kapcsolódik a gyakorlat, a munka vagy a tanulmányok egy területéhez. A készségeket úgy kell érteni, mint olyan képességet, amelyet megtanultunk vagy képzéssel szereztünk meg, hogy az ismeretek alkalmazásával cselekvéseket hajtsunk végre. Letölthető teljes szöveg: https://www.academia.edu/5888656/Tamas_Kovacs_Competencies_and_skills_in_adult_teaching

Jó szakmát tanulni! - Tanácsadás és tapasztalatszerzés /2014.05.14./

A „Jó szakmát tanulni!- Hátrányos helyzetű diákok szakmához segítése a barcsi BNI Ipari és Kereskedelmi Iskolában ” című projekt keretében, pályaválasztási foglalkozást tartottak az andragógia alapszakos munkavállalási tanácsadók.

Életünk egén - megjelent a David Arts 2013-as antológiája /2013.11.28./

Megjelent a DAVID ARTS 2013-as antológia-kötete és az a megtiszteltetés ért, hogy idén is helyet kaptam verseimmel. Ebben az évben 10 témához kapcsolódóan született művekkel lehetett pályázni, témánként több pályamunka beküldésével. A feladat számomra újszerű volt, hiszen eddig "ami jön, ami megihlet" írásaim születtek. Megjelent műveim: "Többesélyes", "Visszatérő álom", "Aftermani", "Édes", "Emberfia" , "Érintő", "Gránitbársony", "Ha nincs más", "Hamvaim", "Hangjegyre várva","Poszthumán", "Itthon-otthon", "Képvisel-ő", "Köszönöm ezt a napot", "Lépj!", "L'oVerzan", "Nyugi van", "Posztdepresszió", "Tátom", "Rezurrekció", "Transzform I", "Transzform II", "Változatlan", "Álmodtam",

Elérhető a teljes "Éber Tudat" előadás /2013.09.22./

A Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás-fejlesztési Kar szervezésében Kazah hallgatók részére tartottam összefoglaló előadást több tréningem anyagának felhasználásával. Elkészült a video, melyet négy részletben lehet megtekinteni a cikkben. Köszönöm a kiváló tolmácsolást Végvári Borisznak! /Az előadás DVD-n is megvásárolható, illetve szintén elérhető a Somogytúron tartott előadásom is DVD-n./

Hangulat a Kunffy-emlékháznál /2013.08.20./

Nagyon köszönöm mindenkinek aki megjelent, hoyg részt vett az "Éber-tudat" előadásomon, és külön köszönöm a szervezőknek a különleges atmoszférát amit teremtettek. Az előadás videoanyagát email útján megrendelhetik DVD-n. Néhány hangulatkép a cikkben.

Meghívó Éber-Tudat előadásra, egy különleges helyszínen a Kunffy Lajos Emlékháznál /2013.07.17./

Szeretettel várjuk Önt és barátait egy lélekemelő és önbizalom-építő programra 2013. augusztus 17-én a Kunffy Lajos Emlékházba! (Somogytúr 8683 Árpád utca 22.) Ismerje meg Kunffy Lajos festőművész hagyatékát és műveit eredeti környezetben, szakértő tárlatvezetéssel; Fogyasszon a helyiek szeretetével fűszerezett házi rétes-különlegességekből; Tapasztalt előadónk segítségével töltse fel magát önbizalom-építő gyakorlati ismeretekkel, melyek könnyebbé és sikeresebbé teszik mindennapjait!

Elkészült a barcsi BNI Ipari és Kereskedelmi Iskola új felzárkóztató szakmai programja /2013.02.10./

Több hónapos előkészítés és szakmai egyeztetés után elkészítettem a barcsi BNI Ipari és Kereskedelmi Iskola TÁMOP-3.3.10.B-12 felhívásra benyújtandó projektjének szakmai tervét. pozitív bírálói döntés esetén az itt tanuló hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok lehetőséget kapnak jobb esélyekkel indulni pályájukon. A cikk kivonat, kapcsolatfelvételt követően elérhető a teljes dokumentum.

Megjelent a "David Arts jubileumi antológia" - néhány versem is helyet kapott /2012.11.26./

Putnoki A. Dávid szerkesztésében és Dr. Kelemen Lívia lektorálásával megjelent a "David Arts jubileumi antológia 2002-2012", melyben hét versem kapott helyet - "Bejártalak", "Rémálom", "Helyzet", "Ígéret", "Vadász", "Vízkereszt", "Vörös csepp" Ars poeticám, verseim a cikkben olvashatók, a David Arts jóvoltából Lénárt László előadásában "Vadász" című versem meg is hallgatható.

Megjelent új könyvem, címe: "Jó szakmát tanulni" /2012.06.10./

Megjelent szakmai könyvem, benne sok-sok érdekes információ pályakövetésről, felnöttképzésről és egyéb szakmailag szimpatikus dolgokról. Aki szeretne nyomtatott példányt, emailben jelezze! Hamarosan online is elérhetővé válik, forgassátok haszonnal!

Új verseim - Megjelent a "Forrás a rejtekből" antológia /2011.11.09./

A Keresztény Kulturális Akadémia gondozásában megjelent a "Forrás a rejtekből - Kortárs magyar írók, költők bemutatkozó antológiája" című kötet. A kötetben olvasható verseim: "Álomföldemen", "Csoda", "Holnap tovább", "Játsszuk azt", "Magyarhon", "Szemedben" A kötet megvásárolható a kiadónál és online is rendelhető.

Új verseim, írásaim - "Ma, holnap" címmel megjelent a Lírikusok Irodalmi Műhely antológiája /2010.11.28./

Örömhír, hogy ismét sikeresen pályáztam a Lírikusok Irodalmi Műhely irodalmi kiírásán, így ez évben is olvashatjátok írásaimat. A tematikus pályázat erős kihívás volt, beküldött anyagomból végül "Kaposvár", "Ki vagyok", "Rejtő", "idegenek", "Csányi", "2033" című írásaim jelentek meg. A kötet elérhető a kiadónál és az ismert terjesztési helyeken.

Új verseim, írásaim a "Szennyes Éden" antológiában /2009.11.29./

Ebben az évben hatalmas öröm ért, hiszen verseim és egy prózám bekerültek a Lirikusok Irodalmi Műhely antológiájába. Megjelent műveim: "Baska", "Fogy a Hold....", "Földidő", "Kőtenger", "Nézz rám", "Síró bolygó", "Világkáprázat" A Fészek Művészklubban tartott esten "Síró bolygó" című versemet Cs. Németh Lajos előadásában hallgathatta a közönség. Pályázatom nyomán "költőjelölt" lettem, és előbbi versemért LIM Irodalmi Emlékdíjban részesültem. Köszönöm!

PC Poéták - megjelent a "Téltúlélők" című antológia /2009.02.22./

A BG71 kiadó gondozásában, Both Gábor szerkesztésében megjelent a "Téltúlélők antológia", melyben tíz versem és egy rövid próza kapott helyet. Verseim: "Csoda", "kötődés", "Magad vagy", "Indulok", "Amikor...", "Orgazmus",, "Álom", "Kisgyerek", "Álomföldemen", "Nemzet-vihar". A próza érdekessége, hogy annak "csak" a fele az én munkám, hiszen társszerzőként Joó Beatris tolla mellett kaptam helyet. Az írás a WestEnd harmadik emeletén egy kávézó sarkában született, egy-egy sort írtunk a papírra mindketten, egymás után. A kötet megrendelhető a BG71 kiadónál, és az ismert terjesztési helyeken.

Helyzetelemzéstől a stratégiáig című előadásom a kistérségi foglalkoztatási paktum zárókonferenciáján /2007.11.20./

Innovatív kezdeményezésként a kaposvári kistérség területén található társadalmi szereplők (önkormányzatok és intézményeik, gazdasági szervezetek és partnereik, civil szervezetek és tagságuk) bevonásával valúitottunk meg kutatást és helyzetelemzést. Cél a helyi kezdeményezéseken alapuló foglalkoztatási kezdemények életre hívása, közöttük a foglalkoztatottság növelésének elősegítésére megállapodás „PAKTUM” kötése és hatálybaléptetése. További cél a kistérség általános problémájaként jelen lévő foglalkoztatottság alacsony szintjének növelése, a munkanélküliség térhódításának megállítása, a gazdasági fejlődés átlagoshoz képest lassabb ütemének gyorsítása. A kutatás és a megvalósítás tapasztalatait összegző előadásom diasora a cikkben.

Februárban hét műhelymunkán is találkozhatunk /2007.01.12./

A "Cselekvő Paktum a kaposvári kistérségben" kutatási projekt keretében 7 műhelymunkát tartunk a kutatás megalapozásáért, a fejlesztések felszínre hozásáért és a helyi partnerségek erősítésért 2007.02.01-02.09 között. A műhelymunkákon nemcsak előadást tartok, de személyes konzultációra is kínálkozik lehetőség.

Regionális Foglalkoztatási Civil Klub szerveződik /2004.05.01./

Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány-Munkanélkülieket Segítő Közhasznú Szervezetek Magyarországi Szövetsége foglalkoztatási célú nonprofit (civil) szervezetek EU-hálózat Partnerségi Program (EU-HÁLÓ) program keretében Dr. Csoba Judit programvezető megbízásából tanácsadással gondozom a Dél-Dunántúl területén működő foglalkoztatási célú civil szervezeteket, a "Foglalkoztatási célú civil szervezetek atlasza" alapján, és lehetőség szerint bővítésével. Addig több konferenciát és műhelymunkát is szervezünk, segítendő az EU csatlakozással járó lehetőségek mind jobb kiaknázását.

Innovációs gazdaságélénkítési konferencián találkozhatunk /2002.10.16./

A NOSZA Alapítvány rendezésében- és közösségfejlesztési előadásokat és a témához kapcsolódó konzultációt tartok Somogy megye 12 településén. Az előadásokon nagyon hasznos lehet a részvétel mindazoknak, akik szeretnének aktív részesei lenni az EU csatlakozással járó folyamatoknak. Innentől kezdve már nem előcsatlakozási alapokból gazdálkodunk, hanem elindul az első Fejlesztési Terv. Időpontok és információk a cikkben.